A történet egészen korán, már kisgyermekkoromban kezdődött.

Szüleim elmondása szerint 2 éves voltam, amikor elvittek egy iskolai bálra, ahol kezemben egy műanyag palackkal táncoltam egész este a hatalmas hangfalak előtt.
A ritmusérzékem állítólag már ekkor is megvolt.

Ezt és a zene iránti érdeklődésemet igazolja többek között a 3. születésnapomon készült egyik családi videó is, amin a nagybátyámtól kapott legújabb kazettára táncoltam fáradhatatlanul.
Szüleim általános iskolás koromban építették be tudatosan a zenei affinitásomat mindennapjaimba, így 7-8 évesen lehetőségem nyílt szintetizátoron tanulni. Ekkor még nyilván nem önszántamból, viszont heti rendszerességgel jártam magánórákra, ahol több klasszikus darabot és karácsonyi dalt is megtanultam eljátszani, amiket otthon kitartóan gyakoroltam.

8 évesen karácsonyra meg is kaptam életem első hangszerét, egy Farfisa márkájú szintetizátort. Sajnos 2 év után a zeneoktatás megszűnt, így az én zenei tanulmányom is parkolópályára került, egészen 14 éves koromig.

Erre a konkrét pillanatra a mai napig kristálytisztán emlékszem - 8. osztályos voltam, amikor az egyik szokásos hétköznap reggel iskolába készülve reggeliztünk és szólt a rádió. Egyszer csak meghallottam egy dalt, ami szinte villámcsapásként ért, annyira megfogott. Ez a bizonyos szám az AC/DC – You shook me all night long slágere volt.
Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy nekem muszáj ezzel foglalkoznom, folytatni szeretném, amit egyszer már elkezdtem korábban. Ekkorra már egyértelmű volt, hogy nem a szintetizátor, hanem a gitár lesz az új hangszerem. 

Otthon apukámnak volt egy nejlonhúros klasszikus gitárja, ő tudott is rajta játszani alapszinten. Megkértem őt, hogy tanítsa meg nekem is az alap akkordokat, mert borzasztóan érdekel. Innentől kezdve az iskolából hazaérve gyakran elővettem a hangszert és meg is tanultam néhány hónap alatt a legegyszerűbb "tábortűzi" fogásokat. Ballagásra már tudtam, hogy elektromos gitárt szeretnék kérni, mert továbbra is a rock zene szeretete és a szólógitározás motivált, abban akartam fejlődni. A sors iróniája, hogy édesapám volt az osztályfőnököm is, és mivel ő is egy gitárra vágyott akkoriban, így ezt ő kapta meg ajándékba az osztálytól, én pedig mindössze egy gitároktató könyvet a drága szomszédoméktól.
Kicsit csalódott voltam, de nagyon hamar kisajátítottam a hangszert, a könyvért pedig a mai napig hálás vagyok, az adta a legnagyobb hajtóerőt a kezdeti években. A középiskolai évek alatt hobbiként mindennapos elfoglaltságot jelentett a zene, több magántanárhoz is jártam, rengeteget gyakoroltam. 

Mire az érettségihez elérkeztem, már tudtam, hogy nekem zenei pályán kell folytatnom az utam csak még azt nem tudtam, hogyan valósítsam meg. Az érettségi után beiratkoztam az egyik szakközépiskola egyéves technikusi képzésére is, hogy véletlenül se kelljen műszaki egyetemre mennem, ezzel nyertem egy kis időt. Ekkor avatkozott közbe a sors és egy zenei eseményen még ugyanebben az évben rátaláltam a Kőbányai Zenei Stúdióra, ahol a pop/rock zenét kedvelő zenészek professzionális szintre fejleszthetik tudásukat. El is mentem egy alkalmassági szintfelmérésre, hogy mennyi esélyem van bekerülni a fél év múlva esedékes felvételi vizsgán. Kiderült, hogy akkori tudásom szerint kb. semmi, így szintet kellett lépnem és az ország egyik legjobb gitárosához elmennem tanulni, ifjabb Tornóczky Ferenchez (P. Mobil, Deák Bill, Póka Egon Experience stb.).
Minden héten suli után felutaztam Budapestre és napi több órás gyakorlással sikerült felszívnom elegendő zeneelméletet, hogy felvegyenek az iskolába. A következő évben, 2015-ben így már sikerrel jártam a vizsgán.

Ebben az intézményben a magyar könnyűzene legnagyobb zenészei oktattak, akiknek a mai napig rendkívül hálás vagyok: Póka Egon (Hobo Blues Band), Lukács Peta (Bikini), Maróthy Zoltán (Ossian, Koncz Zsuzsa), Kormos János (Jazz + Az), Tornóczky Ferenc, Gulyás Erika,
Lukács Andrea (Neoton), Esze Jenő, Ullmann Ottó és még sok más fantasztikus tanár, akik igyekeztek átadni minden tudásukat erről a szakmáról.

2019-ben kitűnő eredménnyel vizsgáztam le gitár tanszakon és hivatalosan is zenész lettem.
Sok nagyszerű embert, tehetséges zenészt és énekest ismertem meg a 4 év alatt, azóta pedig több alkalommal is visszatértem tanítani az iskolába.
Az iskola elvégzése óta kizárólag zenélésből élek, köszönhetően rendkívül támogató szüleimnek, akik mindig biztosították a "hátországot".

Több zenekarban, projektben szerepeltem, több lehetőség, ígéret is megtalált, de aki ebben a szakmában tevékenykedik, az tudja, hogy mennyire kitartónak kell lenni és mennyiszer kell újrakezdeni. Sokáig kizárólag gitárosként képzeltem el a jövőmet, majd rájöttem, hogy az énektanulás fejlesztése egy óriási kincs és lehetőség, így abba az irányba is elindultam. Énektanárom egy éven keresztül Bódy Magdi (Generál, Révész Sándor) volt, aki rengeteg dolog elsajátításában segített és megmutatta a helyes utat, módot az éneklés területén.

Magántanítással is foglalkozom jópár éve, de a legnagyobb "szerelmem" a színpadi zenélés, amikor embereknek adhatom át a zene csodálatos erejét. Jelenleg hotelekben és különböző magán és céges rendezvényeken zenélek egyedül, ahol a saját repertoárom és az emberek zenei világának találkozása a cél, hogy mindenki nagyon jól érezze magát.

A legnagyobb vágyaim még előttem állnak és természetesen zenekarral is tervezem a jövőm.
A legfontosabb szempont, hogy csak olyan dologba vágok bele, amit szívvel-lélekkel tudok űzni. Mert nekem ez nem csak a munkám, hanem a hivatásom is egyben.